2017. január 29.

Nyunyó

Az egyik októberi bejegyzésben ígértem, hogy bemutatom nektek Nyunyót. Íme!


Már jó pár évvel ezelőtt kaptam. Egy kicsi, aluljáróban található üzlet hátsó részében lakott, ki tudja mióta. De szerencsére kijutott onnan, és nálam talált új otthonra. Pont egy olyan időszakban került hozzám, amikor eléggé rossz passzban voltam.

Ahogy megláttam, beleszerettem. Apró, fekete "gomb" szemei vannak, nagyon szép levendula színe van és nagyon puha a bundája. Igazi ölelgetnivaló kis cukiság. Nagyon szívemhez nőtt, ezért kellett neki valamilyen nevet adni. Nem emlékszem már, honnan jött a Nyunyó, de nekem nagyon tetszik, mert olyan aranyos. Onnantól kezdve nagyon sokat volt velem. Együtt néztünk filmet, amikor csak lehetett, ölelgettem, és mindig együtt aludtunk. Nem szép dolog, de ő volt a legkedvencebb vízilovam. Emiatt lehet, hogy a többiek haragudtak rám, de remélem, azért nem nagyon.

Néhány éve viszont ő is a többiekkel együtt lakik, nincsen már kivételes helyzetben. Persze ugyanúgy imádom, és sokat köszönhetek neki. :)


Nagy álmom, hogy egyszer megszerzem szürke színű testvérét. Azonban sajnos ez nem olyan egyszerű feladat, mert nagyon kevés példány található belőle, és pont emiatt magas áron lehet hozzájutni.

De nem adom fel. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése